Tacitus római történetíró már a krisztus utáni első évszázadban ezt írja: A frízek nézeteltéréseiket úgy oldják meg, hogy lovat cserélnek egymás között. Gyerekeik is nászajándékba gyakran lovat kapnak, hogy ez a ló fekete volt-e arról nem ír Tacitus.
Parasztok, kereskedők, halászok és hajóépítők lakják a középkorban a vízben gazdag Frízföldet. A termékeny talajon termesztett árut a saját maguk által épített hajókon szállították Angliába. Ezentúl azonban lovakat is tenyésztettek. A mai fríz ló az utolsó képviselője az eredetileg nyugat-európai lónak, amelyik a középkorban mindenütt megtalálható volt.
A középkorban napokig, hetekig sot hónapokig tartott amig a hírek eljutottak egyik helyröl a másikig. Talán mivel Frízföld még a hollandok számára is tulságosan messze esett, alakulhatott ki itt egy önálló lófajta ami már akkor fekete volt, hattyú nyakkal, kis fejjel és nagy szemekkel. Dús sörénye, farka és bokaszörei voltak, barátságos, inteligens lény fejedelmi ügetéssel és a fajra oly jellemző térdmozgással. A fríz ló története elválaszthatatlan az ország történetétől, ahonnan származik.
A keresztes hadjáratok ideje alatt fríz lovat is használtak a lovagok, mert ezek a lovak is erősek és nagyok voltak. Egy lovag felszereléssel együtt gyakran több mint 250 kiló volt.
Már 1276 - ban feljegyezték, hogy fríz lovakkal kereskedtek a münsteri (Westfalen) piacon. Frízföld ez idö szerint római katólikus volt és sok kolostorral rendelkezett. A kolostoroknak sok föld volt a birtokában, és így valószínü, hogy a szerzetesek a lótenyésztés viszonylag nagy részét tartották a kezükben. Ezen túlmenően Frízföld a münsteri püspökséghez tartozott, így tehát nem meglepő a tény, hogy Münsterben fríz lovakat lehetett venni. Egészen a késő középkorig kínáltak Németországban és Angliában fríz lovakat megvételre.
De a fríz ló még nagyobb utakat is megtett. 1609 áprilisában vitorlázott Henry Hudson a "De Halve Maen" nevü hajón a keletindiai társaság megbízásából a róla elnevezett Hudson folyón felfelé. Nieuw Amsterdamot - ma New York - építették. Egy fríz férfi, Pieter Stuyvesant volt 1647 - 1664 Nieuw - Nederland kormányzója. Egészen biztos, hogy már 1625 elott fríz lovakat vittek hajóval Nieuw - Amsterdamba. Innen terjedtek el kelet felé is. A fríz lónak nagy szerepe volt a "Morgan" ló kitenyésztésében. 1300 és 1550 között a fríz ló megőrzi jó hírét Európa legnagyobb részén. A puskapor felfedezése (1338) ellenére háborúk idején az emberek nem tudták nélkülözni a lovakat. Az olasz Guicciardini írja a fríz lóról, hogy az "szép,jó és különösen jól alkalmazható háborúban". II. Lajos magyar király is egy fríz mén hátán vonult a törökök ellen 1526-ban, sajnos nem sok sikerrel, de talán ez nem a lovon múlott.
Fordulat következett be a fajta történetében a 80 éves háború idején 1568-1648 között. A hollandok a spanyolok ellen harcoltak a függetlenségükért, és ez a háború volt a legnagyobb befolyással a fríz ló addig sem rövid történetében. A spanyolok andaluziai lovakon vonultak a csatába, amelyeket a mórok idejéből származó arab telivérekkel kereszteztek. A csatában "fogjul ejtett" andaluziai ménekkel fedeztették a frízek a saját kancáikat. Ez a keresztezés még ma is észrevehető a fríz ló küllemén. A ló színe fekete maradt, ami azonban jól észrevehető az a kis fej, a nagy barna szemek, és a kissé konkáv orrnyereg, néha majdnem olyan mint egy arab telivér csukafeje, a hattyú nyak és a térdmozgás rögzitése.
A fríz ló sokoldaluságáról tett tanubizonyságot, hogy hátaslóként, iskolalóként, valamint fogatban egyaránt kedvelt volt. Nemesi családok négyesfogata Németországban, Angliában gyakran állt fríz lovakból. Egészen a XVIII. századig kedvelt ló maradt a fríz Európában. A XVIII. században azonban minden megváltozott. Jelentős lótenyésztő szakemberek érveltek a különbözo fajták keresztezése mellett. Ekkor megindult a fajta tenyésztése a lejtőn. 1819-ben irányelveket rögzitettek, amelyek a fajta lehető legtisztább megtartását tüzték ki célul. Ez nem hozott sikert, ezért 1854-ben gondolván, hogy a fajta már nem menthető meg, a tenyésztési rendeletben a fajta védelmét feloldották, a fajta kihalása tehát így előre látható volt.
1879-ben azonban a "De Drie Romers" nevü fogadóban Roordahuizumban Leeuwardennél néhány férfi összegyült, hogy szarvasmarhák részére alapítsanak egy törzskönyvet. A jelenlévők között voltak azonban fríz ló tenyésztők is, akiknek a fajta a szivügyük volt. Az urak arról vitatkoztak, hogy van -e még értelme egy önnálló törzsköny alpitásának a fríz lovak részére. A lótenyésztők azonban ezen az estén elérik a céljukat, és két törzskönyvet alapitanak: egyet a marhák, a másikat a lovak számára. A lovak törzskönyvét 2 regiszterre osztják, az egyik regiszter a Frízföldön tenyésztett fríz lovak a másik a keresztezett fajták számára volt fenntartva. A ménnyilvántartásba 1-es számmal "De Paauw"-ot jegyezték be Schelte Hilarides méneséből Pingjumból. A mén marmagassága 155 cm volt. De Paauwot 121 év alatt még 380 db mén követte. Az elso nyilvántartásba vett kanca "Juffer Nr. 1" 154 cm marmagasságú, Fedde Viersen Tzumban lévo tenyészetéből.
A törzskönyv alapitásával azonban nem oldódott meg egyszerre minden probléma. A tenyésztők eleinte csatlakoztak, azonban néhány évvel később ismét önálló utakat jártak. A keresztezett fajták népszerüsége úgy elnyomta a fríz lovakat, hogy 1913-ban már csak 3 db fedezőmén volt nyilvántartva: Prins 109, Alva 113 és Friso 117. Ezt a nagy múlttal rendelkező fajtát ismét a kihalás fenyegette.
1913 decemberében azonban C. Van Eysinga báró kezdeményezésére több mint 100 fríz ló tenyésztő gyült össze, hogy a kényes helyzetet megvitassák. Elhatározták, hogy a "Het Friesche Paard" - magyarul: fríz ló- név alatt létrehoznak egy egyesületet, melynek célja, hogy fiatal mének felvásárlásával, és tenyésztésével, valamint értékes frízlovak számára jutalom adományozásával a fajtát a kihalástól megmentsék, és a tenyésztést fellendítsék. A legjobb vételnek Paulus 121 bizonyult, aki Friso 117 -nek volt a fia. Ez a mén két fia Vredestichter 127 és Arend 131 által valamennyi ma élő fríz mén apja lett. Az egyesület 1954-ig müködött, a fajta megőrzése szempontjából felbecsülhetetlen értéke volt.
Az egyesület megalakítása után a viszonylagos nyugalom időszaka következett. A fríz lovak száma növekedni kezdett, és a tagok létszáma is a törzskönyvben egyre több lett. Ebben az időszakban Fríz földön túlnyomó részben mezőgazdasági termelés folyt, és a lovakat is a szántóföldi munkák elvégzésére fogták be. A fríz lovat ekkor külsö befolyástól mentesen munkalóvá alakították át. A ló típusa nehezebb, zömökebb lett.
A XX. század ötvenes hatvanas éveiben azonban a mezogazdasági munkát gépiesitik, a lovakat gépek váltották le, vagyis a fríz ló a parasztgazdaságban felesleges lett. Láncreakció szerüen csökkent a ló piaci ára, így a tenyésztés is. 1957-ben a tenyésztők száma 1211 volt 2383 regisztrált lóval, 10 év mulva 1967-ben 656 - an maradtak 974 lóval. A többszáz éves múlttal rendelkező egyetlen holland fajta egy különös háziállat lett. De a frízek mint mindig, ha veszélyben volt a fríz ló tenyésztése, ezúttal is munkához láttak. A kivezető utat C. Van Eysinga báró unaköccsének vezetésével egy munkacsoport jelentette 1967-ben, amelyik ismét célúl tűzte ki a fríz ló megmentését. Üzemeket, hivatalokat kerestek meg és adományokat kértek, bekapcsolták a médiákat és Gerrit Griepsma szervezett egy lottójátékot, valamint egy keresztes hadjárat szerü túrát szerveztek Frízföldön keresztül, amelyik 5 napig tartott. Mivel ennek a túrának egész Hollandiában híre ment, az akció végén 288-an adományoztak a törzskönyv számára és az egyesület 20 új taggal gyarapodott. Másik fontos aspektusa volt ennek az akciónak, hogy a fríz lovak felhasználásának újabb lehetőségeit ismertették meg a nagy nyilvánossággal. A hatvanas évek végén az életszinvonal Hollandiában egyre emelkedett, így az emberek több szabadidővel rendelkeztek. A mezőgazdaságban feleslegessé vált fríz ló számára akadt nem is kevés tennivaló a sport ill. szabadidos tevékenységek területén.
Körülbelül a fríz ló tenyésztésének hanyatlása idején lett divat Angliában a négyesfogathajtás, ami Philip herceg (II. Erzsébet királyno férje) nevéhez füződik. Ö vezette be a négyesfogathajtást mint sportágat. A magyarok méneseikkel azonnal csatlakoztak, majd Németországban, Svédországban, Svájcban, Lengyelországban, és valamivel később Amerikában is négyesfogatokat állitottak össze, amelyek nemzeti, nemzetközi, valamint később világbajnokságokon mérték össze tudásukat.
Ezek után a fríz ló tenyésztése töretlenül ível mind a mai napig felfelé, olyannyira hogy 1979 augusztus 27-én megalakult a "Verein der Züchter und Freunde des Friesenpferdes in Deutschland e. V." Vagyis az első frízló tenyésztő egyesület Hollandia határain kívül. Ma minden kontinensen megtalálható ez a lófajta.
|