Első időszak

Olyan ló, amelyen még sohasem ült lovas, a hátára helyezett súlyt természetesen mint kisebb, vagy nagyobb zavart okozó kellemetlenséget érzi. Természetes félénksége folytán azonkívül félni is fog, mégpedig annál jobban, minél elővigyázatlanabbul viselkedik rajta a lovas.
Már a nyereg első felfektetésénél a lovat hanggal és simogatással kell megnyugtatnunk. Minden elővigyázatlanság ebben az időszakban, minden elkövetett hiba a ló rendkívüli emlékezőtehetsége és félénksége következtében nagyon megbosszulhatja magát.
A nyergelésnek és kantározásnak ezért leginkább a ló megszokott helyén, tehát állásában, vagy bokszában kell történni. Legjobb, ha ezt a lovas maga végzi el, addig pedig a ló ápolója a nyakát simogatja és veregeti.

Gyakran ajánlatos a lovat eleinte futószáron lejártatni különösen ha a nyergelés után hátában feszültséget mutat, ami az istállóból való kivezetésnél visszatartó, félénk és merev lépésekben nyilvánul meg: ilyen esetekben helytelen lenne a lóra azonnal felülni. De később is, ha ilyen feszültség a felülés után mutatkozik, tanácsos ezt a ló előzetes futószárazásával kiküszöbölni. Minél óvatosabban és lassabban járunk tehát el kezdetben, annál gyorsabban és simábban haladunk előre s annál inkább kerüljük el az esetleges visszaesést.

Fiatal lónál legyünk később is óvatosak a felülésnél és inkább segítessünk a ló ápolójával, vagy más emberrel. Ezt oktassuk ki, hogy lovat közben nyakán nyugodt kézmozdulatokkal simogassa, hogy szóljon hozzá megnyugtatóan, felülés után pedig azonnal vezesse előre. Hirtelen mozdulatokat kerülni kell, mert azoktól a ló megijed.

Nyugodt vérmérsékletű lovak gyorsan bizalmasak lesznek a kellő ügyességgel bíró lovas iránt és nemsokára visszanyerik az eleinte a szokatlan megterhelés következtében elvesztett egyensúlyt. Minden csak azon múlik, hogy a lovas nyugodtan és elengedetten üljön, minden befolyástól tartózkodjék és a lovat a lovaglópálca segítségével nyugodt előremenésben megtartsa. Igy az összes feszültségek, melyek vagy az egyensúly veszélyeztetéséből, vagy félelemből a ló izomzatában és mozgás-gépezetében keletkeznek, legjobban kiküszöbölhetők.

Előnyös és a fiatal lóra nagyon megnyugtatóan hat, ha vele egy idősebb vezető ló mellett lovagolunk.
Az első kísérleteknél induljunk lehetőleg azonnal el a lóval, mert ez az állóhelyben való megterhelést legkellemetlenebbnek érzi, továbbá mert az összes feszültségek is legkönnyebben oldódnak fel előremenet közben.

Mihelyt a ló a lovas súlyát megszokta, természetes járását ismét visszanyeri, amely eleinte a lovas alatt többnyire bizonytalan, rövidebb és feszes volt.
Tehát nyugodt, egyforma és tért nyerő lépések jelzik, hogy az első célt elértük. Ebben az időben óvakodjunk attól is, hogy a fiatal lovat túlságosan hosszantartó ügetéssel vagy egyáltalában túl hosszú ideig tartó munkával túlságosan meg ne erőltessük, mert a ló - ha esetleg fájdalmat érez - nyugtalan lesz.

Ebben az időszakban a nyugodt szeretetteljes bánásmód, a ló nyakának simogatása és megveregetése vagy becéző szólítgatása stb. sokkal többet érnek, mint bármilyen más segítség. A legjobb hatást pedig a lovas nyugodt, simulékony ülése gyakorolja. Helytelen, ha a lovas abban a hitben, hogy ezzel a ló hátulját tehermentesíti, annyira előrehajlik, hogy ezzel egyszersmind ülepének biztos támaszát is feladja. Ilyen ülésnél a lovas a ló esetleges, bár csekély, de hirtelen mozdulatánál könnyen elveszti egyensúlyát, előrebukik, ülése nyugtalan lesz és ezzel a lovat sokkal jobban zavarja, mintha simulékonyan meghúzott derékkal követné a ló mozgását: a lovas sohasem ülhet puhábban és kellemesebben a ló számára, mintha hozzásimulva ül rajta. Annak a lovasnak, aki hátradűlve mereven ránehezedik a nyeregre, még nincs meg az érzése derekának meghúzásához és a ló mozgásának követéséhez: ilyen lovas inkább tartózkodjon fiatal lovak belovagolásától.

MÁSODIK IDŐSZAK

Ebben az időszakban a lovat segítségekre engedelmessé kell tenni. Az ebben az időszakban elvégzett munka tovább folytatandó idomításra nézve oly fontos, másrészt feladatait sokszor oly helytelenül értelmezik, hogy ezzel itt bővebben kell foglalkozni és pedig a következő szempontok szerint.
I. Mit értünk azalatt, hogy a ló segítségekre engedelmes, illetve azokat elfogadja?
II. Milyen benyomást keltsen a segítségekre engedelmes ló?
III. Hogyan érjük el a lónál a segítségekre való engedelmességet?
IV. Minő hibák, kételyek és kérdések merülhetnek itt fel?
V. Képes-e a lovas önmaga ellenőrizni azt, hogy a lova a segítségre valóban engedelmes-e?

HARMADIK IDŐSZAK

A tulajdonképpeni idomítás csak akkor veszi kezdetét, ha a ló a segítségeknek már teljesen engedelmeskedik. Ennek a munkának részletes leírása túlhaladná e könyvecske keretét, azonban ennek felépítésével és céljával minden lovasnak tisztában kell lennie, mert aki nem ismerte fel a célt, az a helyes utat a helytelentől nem tudja megkülönböztetni.

Az idomításnak célja az engedelmességre való nevelés, a teljesítőképesség fokozása és a könnyű fordíthatóság elérése. Az út a különböző leckéken át a lovas és a ló között megteremtett tökéletes harmóniához vezet, ami a magasiskolában nyeri legszebb kifejezését.

Az átengedettség és lendület folytonos javulása a fokmérője annak, hogy helyesen folyik-e a munka. Minél nagyobb igényeket támaszt a lovas lova fordíthatóságát tekintve, minél gyakrabban és rövidebb idő alatt akarja az ütemet és az irányt lovával teljes összhangban változtatni annál nagyobb fontossággal bír, hogy a lovas a ló hátulja felett uralkodjék, mert ebben van természettől a ló legnagyobb erőforrása. A ló súlypontja a fej és nyak aránylag nagy súlya folytán közelebb esik a ló mellső lábaihoz, mint a hátulsókhoz ennélfogva, a mellső lábak természettől inkább hordozó, a hátsó lábak pedig előretoló taszítómunkát végeznek. A verseny és ugró lónál a súly különösen a ló mellső lábaira nehezedik, illetve rájuk esik, ugyanúgy a kocsilónál is, különösen a tehervonónál. Az eke, vagy a nehéz társzekér elé fogott lónál ezt világosan láthatjuk.

Az iskolaszerűen belovagolt lónál, különösen hat ettől magasiskola-gyakorlatokat is követelünk, a hátsó lábakat inkább a súly hordozására kell kiképeznünk és e célból ezeket a súlypont felé való jobb alálépésre, kell bírnunk: ezt a ló "összeszedésének" nevezzük.

Az összeszedett állapotot a lónál részben olyan leckékkel érjük el, amelyek külön e célt szolgálják, úgymint a koncizület hajlítása, az oldaljárások -különösen a "vállat be"- által részben pedig közvetve az egész munkával, amelynek a lovat alávetjük és végül minden egyes "félvisszatartással".

Mindezek által a ló lassanként úgyszólván önmagától hátulról előrefelé egy mindinkább szűkebb keretbe tolódik össze, a ló hátulja süllyed, a hátsó lábak pedig jobban és erélyesebben a súlypont felé lépnek alá. A ló nemcsak figyelmesebbé válik, hanem kész a legkisebb figyelmeztetésre is a legnagyobb erőkifejtésre, továbbá szebb és büszkébb benyomást kelt a nézőben. Ennek következtében a mindenkori művészek alkotásaikban a lovat előszeretettel ebben a formájában ábrázolták, ha reprezentáló vagy fejedelmi benyomást akartak kelteni.

A ló hátuljának süllyedése következtében a tehermentesített eleje önmagától emelkedi: az elülső lábak magasabban, de rövidebben lépkednek. Ezt a kezek aktív ténykedésével is elősegíthetjük, amennyiben a ló fejét és nyakát magasabbra igazítjuk és emellett erőteljesen ható derék és comb segítséggel egyidejűleg a ló hátsó lábait alálépésre és az így erősebben reájuk nehezedő súllyal izületeikben összehajtásra, késztetjük: ezt az eljárás abszolút feligazításnak nevezzük Ennél a legfontosabb az, hogy az előrehajló befolyások mindig túlsúlyban legyenek, mert különben ez a hátsó lábak elmaradására s a ló derekának lesüllyesztésére vezetne.

A ló helyes tartása alatt a ló tarkójának és nyakának azt az erősebb meghajlítását értjük, amelynek önmagától kell adódnia, ha a ló segítségeket tökéletesen elfogadja és azután azt félvisszatartásokkal, mindjobban összeszedjük. A ló tartásba hozása tehát nem képez külön feladatot, sőt ellenkezőleg, ha a lovas ezt kezének aktív ténykedésével akarná elérni, ez csak oda vezetne, hogy a ló vagy "szár mögé " kerülne, vagy pedig túlerősen ráfeküdnék a szárra ("szár ellen menne") és a harmadik nyakcsigolya mögött az ú.n. "hamis törés" előállana.

A ló összeszedésénél s feligazításánál tehát kerülni kell azt a hibát, hogy munkánkban arra törekedjünk, hogy csak a laikus szeme előtt összeszedett lónak a látszatát (külső képét) keltsük: ez könnyen megesik, ha a fősúlyt csak a ló külső formájára fektetjük. A ló összeszedése s feligazítása hosszabb időt igényel, ha nem akarunk a lóban kárt tenni: ez egy-két évig is eltarthat, aszerint, hogy milyen fokig akarjuk a ló idomítását fejleszteni -esetleg tovább is.

A lónak hátsó lábait először a súly átvételére rendszeres tornásztatással elő kell készítenünk és edzenünk. Ha a lónak elsietett eljárással fájdalmat okozunk, merevséget és ellenállást váltunk ki, melyek következtében rándulások, íngyulladások, csánkpók s hasonló nehéz sántaságok keletkezhetnek és a lovat tönkre tehetik.

Mindazok az ismertetőjelek, amelyeket a segítségekre engedelmes ló jellemzésére felsoroltunk, az összeszedett lóra még fokozottabb mértékben vonatkoznak. Azonkívül az összeszedett ló élénkebb, figyelmesebb és mozdulataiban erélyesebb benyomást kelt. Élénken és mégis teljesen nyugodtan végzi a legnehezebb leckéket is, lendületesen mozog és lovasával állandóan teljes összhangban van anélkül, hogy akárcsak egyetlen segítséget is észre lehetne venni.

Egyedül a nyak és fejállásán vagy a ló hátulján süllyedésén alig ismerhetjük fel a ló összeszedett voltát: ezt csak a lovasa alatt való alapos megfigyeléssel állapíthatjuk meg.

A jó testalkatú ló szabad lépésben hátulsó patáival kb. 20 cm-rel túllépi az elülső paták nyomait. Ezt a kézen és nyugodt lépésben vezetett lónál könnyen megfigyelhetjük, tehát akkor, ha a ló még teljesen nyers állapotban van.

Ha a lovas kezdi lovát összeszedni és annak mellső lábainak lépései a ló elejének tehermentesítése és emelkedése következtében magasabbá lesznek, akkor a koncizületekben többé-kevésbé összehajlított hátulsó lábal már nem lépik túl a mellső lábak nyomait, hanem ezektől, -mégpedig összeszedésének fokozásával mindjobban- elmaradnak. Viszont a hátulsó lábak elmaradásából nem lehet a ló összeszedettségére következtetni, mert olyan lovak, amelyek lendület nélkül vagy lesüllyedt háttal járnak, vagy amellyel már elhasználtak, szintén a hátulsó lábaikkal elmaradnak. Ezért mindig helytelen, ha csak egyes tünetek után minden további nélkül egész fölött ítélkezünk.